A sütés szeretete vezette erre az útra
Amióta az eszét tudja, sütögetett. Egyik legmeghatározóbb élménye, amikor saját indíttatására, gyerekként négerkockát szeretett volna sütni. El is készült a folyékony massza, tálcára került, a gyerekész viszont úgy gondolta, nem sikerült az alapanyag. Az ijedség arra vezette, hogy ágya alá rejtse a tálcát. Édesanyja hazatérve természetesen pont azt a konyhaeszközt kereste, amit elrejtett, így hamar fény derült a turpisságra. Szidás nem lett belőle, csak egy tanítás: ahhoz, hogy a sütemény elkészüljön, előmelegített sütőbe kell tenni. Talán pont ez a szülői reakció volt az, ami a cukrászat útjára indította Bocskor Évát.
„Mindig is szerettem sütögetni. Tanulmányaim végeztével, amikor elkezdtem dolgozni, már nem volt annyi időm erre, viszont barátnőimet néha megleptem egy-egy tortával. Az egyik ilyen meglepetésből kezdődött minden” – elevenítette fel a kezdeteket Éva. És hogy pontosan mi is történt? Egyik legjobb barátnőjének készített születésnapjára grillázstortát. „Azon a születésnapon többen is kérdezték tőlem, miért nem indítok vállalkozást a sütésből, hiszen készítményeimet bárkinek el tudnám adni. Én ezeket a véleményeket nem is vettem komolyan.” A parti utáni napokban egyik résztvevő kérte fel, hogy az ő születésnapjára is készítsen tortát. Ott is megtetszett valakinek, hiszen később újra csörgött a telefon. Majd ismét, és újra, volt, aki már egy tepsi süteményt kért. „Az elején csak szívességből készítettem a süteményeket. Adták az alapanyagot, én küldtem a kész terméket. Volt olyan, aki mindenképpen fizetni akart, így kértem valamennyi pénzt is. Kis összegek voltak ezek, hiszen egyáltalán nem voltam témában a piaci helyzettel.”
Nappal dolgozott, délután sütögetett, sokszor éjszakába nyúlóan is. Egy idő után segédet kellett fogadni, kisvártatva már hárman dolgoztak a kétszobás tömbházban. Ami folyamatosan teli s tele volt süteményekkel, tortákkal. Így ment ez egy ideig, aztán megforrott benne a gondolat, hogy hivatalosítani kellene a tevékenységet, vagy teljesen abbahagyni. „Az akkori vállalkozásomat feladtam, és elkezdtük kialakítani a csíkszentmártoni cukrászlabort. Magyarországi pályázati támogatást is sikerült nyernem, így indultunk el. Immár 13 éve létezik hivatalosan a Mokka cukrászda” – emlékezett vissza Éva.
Nem volt könnyű az indulás, hiszen a cég fenntartásához ügyfelek kellettek. Járta az iskolákat, óvodákat, vendéglőket a rendelésekért, testvére is segített az értékesítésben péksége üzletein keresztül. „Még álmomban sem gondoltam volna, hogy egy évtized után ilyen sok embernek tudok munkát adni. Jelenleg 27-en teszünk naponta azért, hogy a fogyasztók asztalára kerüljenek a Mokka termékek.”
Nem könnyű azonban a cukrászélet. A munkaprogram reggel 6 órakor indul, minden napra megvannak a konkrét tennivalók. Hétfőn aprósüteményeknek való lapok készülnek, ezeket dolgozzák fel a következő napokban. Eladásra és külön rendelésre is készülnek termékek. Az igények Évához vagy a titkárnőhöz futnak be, innen kerülnek papírra ezek, majd a műhelybe. Minden csoport tudja a dolgát: van, aki pépet főz, van, aki piskótát süt, van, aki összerak, van aki a kézműves tortáknak a művésze. Mindenkinek megvan a maga helye a nagy gépezetben.
A kézműves jellegre is fektetünk hangsúlyt
- mondja Éva. Az egyedi rendelésre készülő torták esetében minden munkafolyamat kézzel történik. A lényeg, hogy kielégítsék a kliens igényeit. Előfordul, hogy a kérés különlegessége miatt nehézségbe ütközhet a kivitelezés, ezért vagy nem vállalják, vagy alternatívát kínálnak. Az esetek többségében az utóbbit elfogadják az ügyfelek.
Éva fontosnak tartotta kiemelni, hogy termékeik készítéséhez természetes alapanyagokat használnak. És amit csak lehet, a környékbeli kistermelőktől szereznek be. Vannak viszont olyan alapanyagok, amelyeket külföldről kell behozniuk. Ilyenek például a különböző csokikrémek.
„Elégtétel számunkra, ha valakinek el tudjuk készíteni a rendelését, és még pozitív visszajelzést is kapunk. Ez mindig jól esik. Vannak nehéz pillanatok, viszont eddig mindig sikerült túllendülnünk rajtuk. Nehézsége, hogy nagyon időigényes maga a munka, amit el kell végezni, és az, hogy nincsen ünnepnapod, nincsen hétvégéd. Nekünk akkor van a legtöbb munkánk, amikor más otthon készül az ünnepre.”
Természetesen lehetetlen ilyen hosszú távon fennmaradni a szakmában folyamatos képzés nélkül. Éva rendszeresen részt vesz ilyeneken, utóbbi időben pedig munkatársait is elküldi egy-egy képzésre. Olyanokra is, amelyeken külföldi neves szakemberek tanítják a szakmát. „Folyamatosan tartani kell a szintet, képezni kell magunkat. És bevallom őszintén, jócskán hasznát vesszük a tanultaknak. Az utóbbi években megtanultunk például más anyagból, másképpen dolgozni. Visszajelzéseink pedig azt mutatják, jó úton haladunk…”
